Novella#2

Megkaptam a második novellát.

Író: Vacak

Cím: Egyedül

Egyedül

Egy újabb borzalmas napon volt túl a kilencéves kis Clark Kennedy.

Szegényt szörnyen megviselte a mindennapi rutin. A koránkelés, a délutánig tartó tanítás, a förtelmes és/vagy ehetetlen koszt és a nyolcórás takarodó. Minden nap ugyanaz.

De ha valaki árvaházban lakik, az ne számítson jobb életre. Csakhogy a kis Clark nem ismeri a világot, ami a penészes falakon kívül vár rá. Nem tapasztalta meg az otthon fogalmát. Nem élhet úgy, mint más normális kisfiú. Neki csak ez van.

Pár éve már a reményt is feladta, hogy valaki örökbe fogadja, és aztán hazavigye. Már sohasem fogja megtapasztalni, hogy milyen lehet a friss gofri illatára felkelni, a kocsi hátsó ülésén ülni, miközben azt várja, hogy apukája végre beszálljon, és elvigye az iskolába. Dicsekedni a többieknek, hogy neki most ezt és ezt vették, majd délután elmesélni otthon, mennyire irigykedtek rá a többiek. Éjszakánként esti mesére elaludni, vagy kapni egy jó éjt puszit. Nem. Ugyanis ez a család szó szinonimája, ami neki sosem fog megadatni.

Villanyoltás után, ha nem tudott elaludni, felosont a padlásszobába, hogy újabb téveszmékbe ringassa magát. Fent mindenféle kacat megtalálható volt, melyet csak el lehetett képzelni. Bár vastag porréteg borította a drága csecsebecséket, és néhány pókháló, a gazdájával együtt is megtalálható volt, őt ez nem zavarta, hogy otthonossá tegye a romos kis búvóhelyet.

Régi atlaszok és pár ócska földgömb büszke tulajdonosává válhatott, érdekes térképek és korosodó szobrok pihentek a kosz alatt. Könyvek garmadája sorakozott az egyik sarokban, várva, hogy valaki elolvassa őket. A kisfiú meg is ígérte magának, hogy amint meg tanul szebben olvasni, a kezébe veszi az érdekes köteteket.

Ám volt valami, ami kitűnt számára a többi közül. Mégpedig egy csodás, színes festmény. Egy távoli tájat ábrázolt, pontosabban egy kacskaringós utat, mely egy hegyhez vezetett. Egy hely, ahova szíve szerint menekült volna. De ez csak egy festmény, nem képes csodákat tenni. Senki sem képes rá.

Úgy érezte magát, mint az a magányos hegység.

Egyedül.