2014. jan. 21.

Elvihető fejléc#14#15

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy megint nem hoztam design bejegyzést csak két elvihető fejlécet (más szín) de ki vagyok készülve. Holnap lesz a gyakorlati vizsgám, te jó ég! Persze, ez nagyjából menni fog, szöveget szerkeszteni tudok, ha egy fejléccel megbirkózom, akkor egy röpke szöveg formázásával is.Legalábbis remélem. Szóval egész nap a gép előtt ülök, mappákat tömörítek, csomagolok,  kivágok és másolok. Igazából  tök egyszerű, de félek, hogy amikor leültetnek a monitor elé, egyszerűen minden ki megy a fejemből. Rutinosan szeretném csinálni. Addig nem nyugszom, ameddig becsukott szemmel nem megy! (Na jó, persze ezt nem gondoltam komolyan) Szóval, holnap szorítsatok nekem! Addig is én megajándékozlak titeket ezekkel a fejlécekkel. Vigyétek, de írjátok meg, hogy hova kerül ki!

Ui: Hamarosan megtudhatjátok, hogy kit/kiket vettünk fel szerkesztőnek! 



xoxo, Andrea B.

2014. jan. 18.

Elvihető fejléc#12#13

Sziasztok! Az elmúlt napokban, sőt hetekben nem igen volt bejegyzés a blogon. Ennek ugye több oka is van. Suli, szakkörök emellett én jövőhéten vizsgázom informatikából, és az elméletet nagyon meg kell tanulnom. Hetente 4x megyek szakköre, átlagosan 6 órám van, tehát örülök ha végre hazaérek. Van, hogy 7-ig nem is láttam a házunk környékét. Múlt héten itt aludt a barátnőm, előtte én voltam náluk, tehát a hétvégék is elég elfoglaltak, de igyekszem időt szakítani a blogra, és majd a félévi hajrá után megpróbálok minél aktívabb lenni. Habár már hétfőn kikapjuk a félévit, ez az info vizsga kikészít! Na mindegy, ma van egy kis időm ezért próbálgattam a CS6-ot. Mint tudjátok, már ezt a verziót használom. Két elvihető fejlécet összedobtam. Na jó, igazából négyet de az első kettő nagyon gyötrelmes lett, azokat meg sem osztanám. Ezek már jobban tetszenek, hamarosan újra lehet rendelni, de ahhoz tényleg, még egy kicsit tanulgatnom kell ennek a verziónak a használatát, na meg az informatikát!

Ha viszitek a fejléceket, akkor írjátok meg nekem kommentben, hogy hova kerül ki! Múltkor ebből volt egy ügy, nem hagytam szó nélkül. Elmesélem. Szóval, még régebben -anno, amikor még idekerültem- kiraktam egy elvihető Perrie Edwards-os fejlécet. A név volt rajta, és azt hittem, hogy így csak nem viszik el. Másnap kaptam egy e-mailt Edit-től, hogy látta a fejlécemet egy blogon. Oké, megnéztem. Az az illető nem mondta meg, hogy elviszi a fejlécet, ráadásul a Perrie Edwards felírat alá szépen beillesztette a "FASHION" szócskát, és a nevét. A modulsávba, pedig azt írta, hogy ő készítette. Megpróbáltam felvenni az illetővel a kapcsolatot, de nem sikerült. Később jelentettem a blogját, és több ismerősöm is segített. Pár napra rá a blogot törölte. Nos, nem szeretném, ha többet ilyen előfordulna, mert kötelességem jelenteni a blogot, hisz én dolgoztam vele.

Légyszíves írjatok véleményt, még ha nem is viszitek!

Ez a fejléc úgy készült, hogy egy lány, aki igazából PS-CS6
tutorial-okat készít, még régebben csinált egy versenyt,
amelyben a videóban megmutatta, hogy hogyan készítsük el a fejlécet,
majd csatolta a képeket. A bal oldali lányt, magamtól raktam
rá, a többi képet pedig Ő csatolta. Az Alone felirat egy PNG.
A verseny sajnos már lezárult.

Teljes mértékben saját. Én gyűjtöttem a képeket, stb.


XOXO, ANDREA B.

2014. jan. 17.

Karácsonyi nyereményjáték eredményhirdetése

Sziasztok! Itt az ígért eredményhirdetés, a karácsonnyal kapcsolatban. 2 nyertes volt, egy kettes és egy egyes csomagos. De először lássuk, mit is kapnak azok az emberkék. :D

1. csomag:
- blogajánló a blogjáról
- kap egy fejlécet/design átalakítást, ha igényli
- 1 hónapig kinn lesz a blogja a modulok között
- kap egy oklevelet, hogy nyert a versenyen :)
- szerkesztek neki egy képet, olyat, amilyet kér
- + választhat, ha akar plusz egy lehetőséget a másik csomagból. :)

2. csomag:
- interjú vele
- kap egy design átalakítást ha igényli
- ha igényli, átolvasom egy blogját, vagy a még ki nem jövő részeket, és segítek kijavítani a hibákat, stb.
- szerkesztek neki bármilyen képet
- segítek neki bármiben, ha kér valamit
-oklevél
- + választhat, ha akar plusz egy lehetőséget a másik csomagból. :)

És lássuk a nyerteseket: (írjanak emailt!!)







1.  Messo
2.  ~Patrícia

Gratulálok nekik! :))

xx Cassidy

Figyelem!

Sziasztook! Tudom, hogy régóta jelentkeztem, de itt vagyok, ezerrel csinálom a rendeléseket közben, amint időm engedi. Viszont bejegyzéseket nem nagyon tudok hozni, mert nincs olyan sok időm, van hogy 21-ig is tanulok. Na de térjünk vissza az igazi okra, amiért írok:

Azt gondoltam, hogy mivel ötös vagyok, a legtöbb tantárgyból, kivéve egyet ( és ezzel most NEM dicsekedni akarok) és a legtöbb blogger/bloggerina még általánosba jár, segíthetnék az olyan anyagokban, amit nem értetek, elmagyaráznám nektek. Persze nem olyanra gondolok, hogy megtanulom helyettetek azt, hogy mikor uralkodott Szent István, vagy hol él a gorilla. :D (csak szólok, 7.-ek, vagy annál alacsonyabb osztályúak írjanak, mert én is 7.-es vagyok, és a 8.-as anyagban nem tudok segíteni :D)
Inkább ilyen gyakorlati tantárgyakban segítek. :) Na szóval, ezekben a tantárgyakban tudok segíteni:
1. Matek (bármi jöhet, kivéve tört, vagy egyenlet, mert azt én sem értem, valaki elmondhatja nekem is. :D)
2. Nyelvtan: mondatelemzés, vagy bármi ami gyakorlat benne
3. Irodalom: legfőképp verselemzés, de itt is jöhet bármi.
4. Fizika: minden jöhet, ami 6.-os anyag, vagy egyenes vonalú egyenletes/változó mozgás
5. Kémia: tömegszázalék számítás, vagy bármi. :)
6. Angol: bármi jöhet, amit nem értesz
7. És még írhattok mindennel kapcsolatban, szívesen segítek. :)

Ide írjatok: cassidybadrick@gmail.com vagy jelöljetek be FB-n: https://www.facebook.com/anikovincze01

2014. jan. 14.

Interjú Dorine Osteen-nel

Halihó! A napokban elkészítettem egy interjút Dorine Osteen-nel, hisz ő lett a fejlécverseny második helyezettje. A többi nyertes még nem írt nekem e-mailt, így hát, az ő nyereményüket, még nem tudtam kézbesíteni. Ha valaki nyert valahol(pasztell színek-fejlécverseny vagy nyereményjáték) akkor írjon!

1. Mióta szerkesztesz?
Nos... azt hiszem azóta, hogy bekerültem a blogger-világba. Mondjuk előtte is szerkesztgettem, de csak nagyon kezdetlegesen, mindenfélét, és hát egyik sem volt valami szuper. Ma már csak azért gondolok azokra a szerkesztésekre, hogy megnyugodjak, mert látom belőlük, hogy fejlődöm. :)
2. Miért pont a Pasztell és a Hideg színek kategóriában jelentkeztél?
Pasztellbe azért, mert szeretem a pasztell színeket: mindenféle enyhe, finom árnyalatot. Hidegbe pedig azért, mert tél van, és gondoltam jó lesz, ha egy kicsit rágyúrok a tudatra, hogy itt vannak a hideg évszakok, mert valljuk be, nem nagyon észrevehető...
3. Van blogod?Ha igen mesélj róla.
Igen, van, három is: két történetes, és egy személyes. A sztoriblogjaim mindegyike fanfiction, az Éhezők Viadaláról írok, mert teljesen magával szippantott a trilógia világa. Az első blogom, ami ezzel foglalkozik, a Nyitott szemek, ami már az Akik vagyunk címet viseli, mert a második részbe kezdtem bele ez év elsején. A másik ficem pedig a trilógiából a kedvenc karakteremmel, Cinnával (is) foglalkozik, kicsit beleásom magam a dolgok mélyébe, és egy teljesen más szemszögből próbálom bemutatni az eseményeket, amelyekben kibontakozik az Éhezők Viadala. A személyes blogom pedig... hát, az személyes, mindenféle dolgokról csámcsogok ott.
4. Mióta vagy jelen a blogger világában?
Hmm, ha jól emlékszem, akkor valahogy tavasz végén kerültem be, szóval mondhatjuk, hogy több, mint fél éve. És nagyon megszerettem. <3
5. Ha most elkezdhetnél egy blogot, aminek rengeteg olvasója lenne, miről szólna, vagy mivel foglalkozna?
Nem tudom. Fogalmam sincs, de komolyan. Talán egy olyan történettel foglalkozna, amit teljes egészében magam találok ki, és megpróbálnám beleszőni mindazokat a dolgokat és problémákat, amik foglalkoztatják manapság a világot/a fiatalokat. De azt is eltudom képzelni, hogy személyes blog lenne, ahol leírnám a véleményemet.
6. Elégedett vagy a szerkesztett képeiddel?
Mikor hogy. Bár ahogy minden "szakmabéli", én is folyton úgy állok hozzá egy-egy képemhez, hogy mi a rossz rajta, hiszen az emberek hajlamosak először a hibákat észrevenni, és csak aztán megdicsérni a fejlécet. Szóval arra törekszem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, hogy ne lehessen belekötni. ;) Persze ettől még messze vagyok, ám lépésről lépésre haladok - a jó munkához idő kell. Van, hogy ki nem állhatom a fejlécemet, és van, hogy nagyon szeretem, ilyenkor jó érzés, hogy képes voltam megalkotni. 
7. Jellemezd magad pár mondatban, légyszíves! 
Magamnak való vagyok, egy örök álmodozó, aki sosem képes sokáig koncentrálni egy dologra. Akkor érzem jól magam, ha azt csinálhatom, amit akarok és szeretek, nem bírom, ha korlátok közé szorítanak. Szakasztott humán beállítottságú vagyok, nagyon, nagyon szeretek írni, a kedvenc helyem a saját fejem és a fantáziám világa, itt rengeteg időt töltök - de néha elegem van belőle, ilyenkor legszívesebben eltűnnék egy kicsit. Próbálom túlteljesíteni magam, de mindig rá kell jönnöm, hogy az alapszintet sem érem el, nem hogy még többet is nyújtsak, mint tudnék. Nagyon nagy hatással tud lenni rám egy jó könyv vagy film, ilyenkor igazi fan leszek (lásd: Éhezők Viadala). Sokan bigottnak tartanak a sajátos elveim miatt, de teszek rá. Sokszor nagy a szám, nem félek leírni a véleményemet, amivel egyaránt szerzek barátokat és ellenségeket is. Alapjában véve csöndes vagyok, szívesebben írok és hallgatok zenét a szobámban, mint hogy emberek között legyek, de ha a barátaimmal vagyok, nem mondanám, hogy megtartom a csöndességet. Nos ez nem pár mondat, bocsi, de megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, és így sikerült.
8. Mire számítottál, milyen eredményt érsz el a beküldött munkáddal?
Hű. Természetesen reménykedtem benne, hogy helyezést érek el, de arra azért nem számítottam, hogy rögtön első és második is leszek a két kategóriában, ez nagyon jól esett, és ezúton is köszönöm szépen nektek! :)
9. Ha egy másik blogger lennél, riválisnak tekintenéd illetve próbálnád megismerni magad?
Riválisnak semmiképpen sem, bár én pont az a beállítottság vagyok, hogy sokszor úgy érzem, versengenem kell másokkal. De persze ez nem igaz... Szóval nem tekinteném magam riválisnak, inkább megpróbálnék beszélgetni, megismerni, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan alakul. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogyan látnám Dorine Osteent kívülről.
10. Mit szeretsz a szerkesztésben? 
Azt, hogy megnyitok egy fehér lapot, egy teljesen tiszta munkát, és aztán rajtam áll, hogy milyen lesz. Izgalmas a folyamat, ahogy megszületik a mű, rám van bízva az egész. Általában elképzelek egyféle fejlécet vagy képet, hogy igen, ilyenre szeretném, de a végén sosem olyan lesz, hanem valami teljesen más, mert ahogy próbálgatom a rétegeket, színeket, stílusokat, textúrákat, képeket stb, mindig megtetszik valami, és leragadok nála. Szóval egy ideje úgy állok hozzám, hogy lesz, ami lesz.


XOXO, ANDREA B.

2014. jan. 6.

Blogátalakító verseny#1

Sziasztok! Nem rég, vagyis hát, igazából két hónapja zárult le a fejlécverseny..Most pedig meg is hoztuk a következő versenyt. Ez is a designereknek kedvez, sőt. Szóval egy blogátalakító versenyről lenne szó. Ilyen versenyt még egyetlenegy blogon sem láttam, szóval szerintem egyedi. Ezért el is magyarázom mit jelent.

Jelentkezés:
Megjegyzésben írjátok meg a 
♦neveteket, 
♦az e-mail címeteket, 
♦és a facebook profilotokat linkeljétek. Igen, facebook profilra is szükségünk van. Enélkül, sajnos nem fogadhatjuk el a jelentkezéseteket, majd később elolvashatjátok, hogy miért.

Szabályzat:
Amint meglesz a 12 jelentkező a jelentkezést lezárjuk. Egy program segítségével kisorsoljuk, hogy kik alkotják a csapatokat. A csapatoknak lesz egy mentoruk, az egyik szerkesztő. Szóval ha megvan egy egy szerkesztő csapata, akkor azokat az illetőket, akik hozzá kerültek, bejelöli facebook-on, és privátban elmondja neki a feladatát. Szóval, és most jön a lényeg. Ti, mármint a jelentkezők kaptok egy témát,akár egy színvilágot, blogcímet, stb. Létre kell hoznotok egy blogot, és meg kell csinálnotok a design-ját. Ha bármi kérdésetek van, feltehetitek az úgynevezett mentorotok. Ha szeretnétek a verseny után, a blogot meg is tarthatjátok! :) 

Eddigi jelentkezők: 

-Hallie Sanford
-Viii
-яєиι ★
-Miss Babe
-Miranda O. Connor
-Amelia De Felice
-Dowden Debra Ann
-L.T.P.~
-Dena Roberts
-Vacak
-Katie Boo
-Nessa Zapper

A verseny akkor zárul le, ha meglesz a 12 jelentkező!

Amint elkészültettek a blogotokkal, küldjétek el nekünk a linket - persze, ezt közbe is megtehetitek, ha esetleg segítségre van szükséged - akkor mi eldöntjük, hogy melyik 3 blog sikerült a legjobban. 

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. Jelentkezzetek, szerintünk nagyon klassz lesz! :)

IYCDI team

2014. jan. 4.

Kritikacsomag#68#69#70#71

Sziasztok! Észre vehettétek, hogy a fejléc és a kritika rendelések bekerültek a 'Rendelések menete' menüpontban. Ha valaki kíváncsi, akkor ott tudja megnézni! Ebony, és Sunhine kritikáit, a mienkhez írtuk. Fogalmam sincs, melyikről kértetek csak design kritikát, így mindegyikről csak azt fogok írni!Mindnyájan szünetelünk, tehát nem kérhettek kritikát, de próbálom megírni minél hamarabb az összeset, utána újra kérhettek. Valamint, olyan blogról, ami több mint egy hónapja nem frissült  vagy szünetel, nem vagyok hajlandó kritikát írni! Ha majd frissül, kérhetsz újra!

I'm Still Alive
Fejléc: Az elején, amikor rá nézett, ne volt vele különösebb problémám. Aztán jobban megnéztem.. Még így sincs vele semmi baj, csak a feliratot nem lehet könnyen elolvasni.Valamint a villámot kicsit halvánnyabban raktam volna rá a fejlécre. Ezen kívül, tényleg szép.

Háttér: Ez igazából már tetszik! Egyszerű, de nagyszerű.

Modulok: "A pont..." modul, olyan, mintha a Piros Pöttyös könyvek borítóját olvasnám. Nem tudom hová tenni, talán a prológusba kellett volna beleírni, és nem a modulsávban elhelyezni.

Betűtípusok: A modulok címét megváltoztatnám, és elhagynám a csillagokat!

Színösszetétel: Szerintem rendben van!

A tenger gyermekei
Fejléc: Őszintén szólva, nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Na jó, tetszik! Talán a feliratot lecserélném, valami nagyobbra, és szebbre, valamint feketével írnám.

Háttér: Na, ezt tényleg cseréld le. Vagy legalább ne gördüljön az oldallal. Kicsi a kép mérete, és így nem szép, amúgy passzolna. Amúgy, most hogy jobban megnézem. Nem erre a képre szerkesztetted a fejlécet? Ha igen akkor tényleg csere!

Modulok: Az oldalakat kicsinyítsd le könyörgöm! :) Amúgy szerintem minden rendben van!

Betűtípusok: Ezek is rendben vannak. Kivéve az oldalaknál, ott hatalmasak!

Színösszetétel: Lehet, hogy a rózsaszín helyett a kék jobban mutatna. Amúgy a rózsaszín színek passzolnak egymáshoz, jók, meg minden.De talán a kék jobban nézne ki!

break the rules

Fejléc: Nem a legjobb, viszont annyira nem is szörnyű. A képek homályosak, és az alapból is csak egy fa látszódik. Az elképzelés nem rossz, de nem sikerült olyan nagyon jól. A felirat viszont tetszik!

Háttér: Olyan mintha egy kép, szét lenne húzva, de végül is nem rossz.

Modulok: Ezek is rendben vannak! Talán a chat-et kicsit feljebb rakhatnád!

Betűtípusok: A modulok betűtípusát mindenképpen megváltoztatnám, a többi rendben van.

Színösszetétel: A színek is passzolnak, ami kitűnik a sorból az a lány a fejlécen. Nem is rossz, hogy nem kék, mert egész jól mutat ez a kis szín!

Falling in Love with the First Blow
Fejléc: Egyszerű, meg minden. De tetszik! Talán Lucy-t egy picit jobban beleolvaszthattad volna, vagy kicsit a széleket elmoshattad volna! 

Háttér: Szép, csak ne gördüljön az oldallal!

Modulok: Csinálhatnál külön oldalt a szereplőknek, a versenyeknek, és a fejezeteknek! 

Betűtípusok: Rendben vannak.

Színösszetétel: A bejegyzések címe lehetne egy kicsit sárgásabb! Amúgy itt sincs hiba.

xoxo,

Andrea B.

2014. jan. 3.

Szerkesztőfelvétel

Sziasztok!

Elsősorban, mint láthattátok új design került fel a blogra. Reméljük tetszik nektek. Cassidy érdeme!


Valamint, szeretnénk egy szerkesztőfelvételt hirdetni. Azért hoztuk meg ezt a döntést, mert ahogy távoztak ugye tőlünk a lányok, maradtunk hárman. Egyre kevesebb posztot hozzunk, és ez az időhiány miatt van.Mondom is mik a feltételek ahhoz, hogy kritikaíró vagy designer legyél itt a blogon!
MINIMUM 13 ÉVES LEGYÉL! (ritka a kivétel)

Kritikaíró:

○ Írj egy kritikát erről a blogról, ahogy mi szoktunk!
○ Írj egy rövid bemutatkozót magadról (5-10 mondatban)!
○ Írd le, hogy miért szeretnél szerkesztő lenni!
○ Linkeld a facebook profilodat! (fontos, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot)
○ Ha van más blogod is, linkeld!

Designer:

○ Küldd el 3 eddigi fejlécedet, és ezek tartalmazzák a kedvencedet, vagyis azt, amivel a legjobban meg vagy elégedve.
○ Írd le, hogy miket tudsz készíteni?
○ Milyen programokat használsz?
○ Írj egy rövid bemutatkozót magadról (5-10 mondatban)!
○ Írd le, hogy miért szeretnél szerkesztő lenni!
○ Linkeld a facebook profilodat! (fontos, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot)
○ Ha van más blogod is, linkeld!

Kritikaíró és Designer:

○ Írj egy kritikát erről a blogról, ahogy mi szoktunk!
○ Küldd el 3 eddigi fejlécedet, és ezek tartalmazzák a kedvencedet, vagyis azt, amivel a legjobban meg vagy elégedve.
○ Írd le, hogy miket tudsz készíteni?
○ Milyen programokat használsz?
○ Írj egy rövid bemutatkozót magadról (5-10 mondatban)!
○ Írd le, hogy miért szeretnél szerkesztő lenni!
○ Linkeld a facebook profilodat! (fontos, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot)
○ Ha van más blogod is, linkeld!

Az e-maileket az iycdiszerkesztofelvetel@gmail.com címre várjuk! Jelentkezési határidő:Január 20.
Folyamatosan nézzük a leveleket, ha valaki szimpatikus, felvesszük vele a kapcsolatot!

1-1 embert szeretnénk felvenni, de ha annyi jó jelentkező lesz, akkor maximum 2-2 ember lesz tagja a blognak. Szeretnénk, hogy megbízható emberek jelentkezzenek, akik komolyan gondolják ezt az egészet, és akiknek van ideje a blogra.

Ha nem lesznek olyan jelentkezők akikkel meg vagyunk elégedve, akkor nem veszünk fel senkit. Reméljük, ennek nem kell megtörténnie.

XOXO, IYCDI
Cassidy Badrick, Dóri, Andrea B.

2014. jan. 2.

Little Mix Videó -Andrea B.

Sziasztok! Ismételten egy videóval jöttem (mint az ez előtti előtti posztban! :D ) de most ez a Little Mix-ről szól. Remélem tetszik!

Szeretnétek hogy legyen trailer rendelés? Írjátok meg, a véleményetekkel együtt! 



xoxo,


Rövid hajú lány karakterek + Nincs találat

Rose King kérésére, rövid hajú lány karaktereket hoztam.Lilla pedig Emilia Schüléről kért GIF-et, de nem találtam. Ne haragudj, Lilla!

RÖVID HAJÚ LÁNYOK:
(lookbook-ról)

PHEN H.
MICAH G.
KATARZYNA K.
ELLA C.
MILAGROS P.
SARA C.
LIDKA N.
LUNA N.
CHOINECZKA ..
DIANA A.
NEM LOOKBOOK-RÓL:

Michelle William                             Anne Hathaway
Hayden Panettiere                              Miley Cyrus
Rita Ora                                       Kelly Osbourne
Emma Watson                                      Rihanna
Jessie J                                               Pink
Beyonce
Carey Mulligan
Charlize Theron
Ginnifer Goodwint
Halle Berry
Maggie Gyllenhaal
Remélem tetszenek!

xx,


Visszatértem + Fontos + Vélemények + Elvihető fejlécek#10#11- Andrea B.

Sziasztok! Hát elsősorban visszatértem, és most már próbálok ismét olyan bejegyzéseket hozni, amilyet szeretnétek, vagyis valami hasznosat. Chatben, és megjegyzésben megírhatjátok, hogy miket szeretnétek látni, mi válik hasznotokra. Régebben kértetek páran chat-ban GIF-eket, de tényleg elég régen, és nm is találom a chat-ben sem, szóval írjátok meg milyen GIF-et kértetek/kértek, és megpróbálok hozni.


***


A nyereményjáték, és a fejlécverseny (pasztell kategória) nyertesei írjanak nekem egy e-mailt, és akkor mindent megkapnak, mindent megbeszélek velük. Nem fogok megkeresni senkit!!  (badicsandi07@gmail.com)


***


Ugye azért nem voltam egy hosszabb ideig, mert elromlott a gépem. Sikerült megjavítani szerencsére, de mégis elvesztek a programjaim. De az az illető, aki megcsinálta a gépet, nagyon kedves volt, és telepítette nekem azokat a szerkesztőket, és mi egy mást, amire szükségem volt. Egy pillanat alatt rákerült minden, szóval ne kérjétek chat-ben a letöltő linket, mert nem tudom. CD-vel lett telepítve, és a teljes verzió rákerült. Tehát most már van PhotoShop CS6-om, és GIMP 2.8-am. Igazából a GIMP-et le tudtam volna szedni, de a PS-t azt már nem biztos, tehát nagyon örülök neki. Csatolok kettő PS fejlécet, és egy GIMP-et, várom a véleményeiteket! :)

GIMP - elvihető

PS - barátnőmnek, nem elvihető

PS - elvihető
A fenti fejlécek, - amelyik elvihető - az értelem szerűen, saját bloghoz felhasználható, de írd meg megjegyzésben, és csatold a blogot! :) Ha az utolsót szeretnéd felirat nélkül - azaz DARK RAINBOW - akkor írj egy e-mailt.


***


És végül, ma csináltam egy kis videót, amolyan bemutatónak. Szeretnétek ha lehetne TRAILER-t rendelni, "szerény" kis blogunkon? :) Írjátok meg, mert kíváncsi vagyok, hogy lenne-e rá igény. (Chat, komment, stb.)

Tudom, hogy rövid és lapos, de remélem tetszik!


video


xoxo,





2014. jan. 1.

Boldog Új Évet minden kedves olvasónak!

Xoxo, Cassidy Badrick, Dóri és Andrea B.